Könyvszemle: Horváth Sándor: NARDA

04.06.2010

Nikola Benčić, 18.03.2003.

Horváth Sándor: NARDA. h. n. [Budapest], é. n. [2002.], 205 old. (Száz Magyar Falu Könyvesháza)

A könyveknek is van életük, a településeknek is van történetük.

Egy könyv NARDA, száz magyar falu könyvesháza sorozatából, ennek a történetnek szegődik a nyomába és próbálja a homályból visszapergetni a történteket. Ez akármennyire is sikerül – tudnunk kell, csak részlettörtén(e)tek lehetnek, sokminden takarásban marad, sokmindent homály fedd be, nem jegyezte fel senki és a mult emberei ott nyugszanak a temetőben, vagy a nardai templom kriptájában.

A településkutatóknak nehéz a dolguk. Klió muzsája nehezen hódítható meg, azonkívül még szeszélyes is. Néma cserepekből, elkorhadt darabokból, földvárak romhalmazaiból, hamuból, szavak foszlányaiból, elsárgult pergamenekből, diribdarabból kell összeállitani a képet, következtetni a múltra, a történtekre.

NARDA: Nagy- és Kis – narda, Nerde, Narrad v. Nerad v. Narrada névemlittéssel a XIII. századtól emelkedik ki a homályból, a gyepi sávjából. Emberi kezek munkája, az Árpád-kori Magyarország egyik megerősített pontja,földvárral. Nem tudjuk kik lakták: a Kamon, Pinka, Japla, Ricsavina talán e távoli talány kulcsai. Feltételezhető, hogy már a honfoglalástól magyarok és németek lakják, és valószínileg Óvárhoz (ma Burg, horvátul Porka) tartoznak. Ez a környék még régebbi nyomokat rejteget erdeiben: hatalmas kelta temetkezési földhalmokat. A gyepi – horvátul ledina -, a határvidék évezreden keresztül az ország veszélyeztetett sávja, egészen az 199ő-es évekik – van róla némi tapasztalatunk.

Belső és külső viszályok, ismeretlen történelmi erők hatnak a kis település életére. Nincs messze a Borostyánkő-út, a Ricsavina mögöt halad el a Styria felé vezető Katanska staza nevi bekőtőút Óvárra, az 1471-ből ismert Seyfridus de Szarvaskend nevi sarcoló, fosztogató, felégető pedig nem egyedülálló a tötélemben. A kegyetlen sarcolók sarkában jöttek a betegségek: a fekete pestis, kolera, tifusz, dizentéria, és mindegyik tizedelte, felezte a telepesek számát. A török cspások Bécs és Kőszeg ellen csak tetézik a mérhetetlen pusztitásokat és rombolásokat.

Ekkor kerülnek a horvátok a majdnem teljessen elpusztítot faluba, és potolják a régebbi lakosok Raither, Tornesh, Weber, Rakatsch, Rokáz … névsorát. A bizonyítékok szerint e betelepítés 1566-tól kezdődik. Az elsők közé egy Janna nevezeti telepesasszony tartozik, két évre szóló adómentességgel, meg Gubusits Juro, aki szintén Keth eszteindeyig walo zabadsagoth kapott.

Ez időben az urbéri összeírás 34 jobbágyról és 14 robotosról tanúskodik, java része horvát névi.

A nardaiak a németújvári/ szalónaki Battyányiak jobbágyai egészen a jobbágyság felszabadításáíg. A háromnyelvi népesség: horvátok, magyarok, németek, sőt egy pár cigány család is – zsidok nem mutathatók ki Nardán – békességben, egyetértésben, problémamentessen élnek a faluban, robotolva, gazdálkodva, fuvarozva.

Kissé más a története a szomszédos Kisnardának: az ott élők inkább a felsőőri járás kisnemesei közé sorolhatók, kuriálisok, tehát telkes gazdák házzal, címeres nemeslevéllel, de szintén szegényessen.

Bővebben szól a könyv a hazafiaságról. Nem fér kétség hozzá, hogy a nardaiak hazafiasága magyarabb a magyarnál, bizonyíték rá az 1921-23 -ban megmutatkozott hiségük. Mindemellett nem tinik el a horvátságtudatuk se, de elhalványul, elporlad a horvát nyeltudásuk. A népi élet, a falu szíve horvátul dobog, magyar nemzeti öntudattal. Nagy az ára! – a nardaiak részben horvát kultúrájukkal fizetnek hazafiaságukért.

St. Germain és Trianon hozzák a legnagyobb politikai és gazdasági felfordulást. Narda is a communitas fidelissima címet kiérdemelt települések közé tartozik. Az élet ezután megnehezül, dívik a csempészés, a lakoság egy része kivándorol a tengertúlra, a lányok nagy része Pesten, Szombathelyen meg a nyugati végeken cselédeskedik. A második világháboru alatt meg a hitleri védelmi vonal miat szenved nagy károkat a falu és határa: napokig folyik az eszrtelen pusztítás.

Innen már miködik az emlékezetünk. A két világháboru hősi halotjai, a másodiknak a neveit nem is volt szabad hangossan emlegetni, és csak a kilencvenes években kerültek fel a pro patria keresztjére, a temető és az országú közé épitett, orosz katonáknak felállított őrbodé, a határzár 1948-tól meg megkezdet építése, a határsáv, a halálos félelemnek a sávja, a falu teljes elszígetelése, ellenőrzése, gyötrése, a Gaj dillőben épített határőr laktanya, a plébános állandó zaklatása, amitől vasvillával próbálják megvédeni a falu parasztjai, lakóság agitálása és morális lezüllesztése, a tsz megalakítása, a rendbeli változások, a vállasztások, a kitelepítések, az 56-os forradalom és annak megtorlása, a határsértések, az egyéni megszorítások sorozata.

De ezt mind átéltük és tudjuk, magunkba hordozzuk, és – ajánlom a nardaiaknak – mondjuk is el gyermekeinknek, unokáinknak. A jobb jövönk érdekében ne feledjük.

És végtére erről tanuskodik a könyv is. Nem szabad azomban elfelejteni az érdemleges eredményeket sem, a villamosítást, a bekőtőút portalanítása, a betonjárdát, az aknamező eltávolításat, újratelepítését és végleges lebontását, a templom felújítássát, a kulturház építését és sorozatban a többit. Nagyon érdekes az MSZMP 1970-es évekbeli megítélése Narda lakosságáról: zárkozottságról beszélnek és igen erős külföldimádatról, mint a mult örökségéről. Nem kell csodálkozni ezen, hisz a rokonságunk jelentős része a szomszédos oszték falvakban és a tengerentúlon él.

Továbbá a könyv beszámol a hétköznapok apró-cseprő dolgairól: a szt. Kereszt felmagasztalásáról, a templomi ásatásokról, a vallásoságról, amely sorossan összefüg horvát lelkületünkkel, a tizoltókról, az iskoláról, amelyet taktikai okokból áthelyeztek a szomszédos faluba, könyvekről és a nemzeti/nemzetiségi kulturáról.

A népszámlási adatok számomra megdöbbentőek. Felrémlik bennem a kérdés, ilyen sors vár a szlovákiai, ukrainai, erdélyi, vajdasági magyarokra is?. Burgenlandban már megpecsételődöt a sorsuk. Csak idő kérdése volna az egész? Vagy két külömböző mértéket alkalmazunk a középeurópai népek megitélésében? Végül szól a könyv a gazdag népi/népies életről, a háznevekről, a kézmivesekről, a gerencsér mesterségről, a cigányokról, a veszélyeztetett földrajzi nevekről, az ételekről, a sajtok, kásák, zsgánicák készítéséről, a keresztelői, lakodalmas meg halotti szokásokról, meg az elterjedt boszorkányhiedelmekről. Úgy látszik Nardáig nem terjedt el Könyves Kálmán intelme: strígák, tehát boszorkányok pediglen nincsenek! A népies dallamok, énekek dallamai részben évszázados horvát multról tanúskodnak. Mindent egybevetve: a Múltnak egy nagyon érdekes, különleges, színes, adataiban gazdag felídézése ez, a bablji kolacstól (Carlina acaulis) a kisnardai Lakics keresztig.

Gazdag és érdekes négynyelvi (magyar, horvát, angol és német) összefoglalókkal, képanyaggal, térképekkel, forrásadatokkal, függelékkel. Ez a könyv az identitáskeresésünk egyedi példája, a megidézés lehetősége, a falusi/népies öntudat érlelése és a közösségi tudat erősítése. Ezért köszönet, szeretet és elismerés jár.

Köszönet és dicséret azoknak is, akik a könyvet bevették a “Száz Magyar Falu Könyvesháza” sorozatba. A sokszíni, nyitott szentistváni Magyarországról szól, amely része a csodálatos, sokat igér és jővőbelátó szentistváni gondolatnak. Hálával tartozunk dr. Horváth Sándornak, aki kivitelezte a munkát, de legalább annyi köszönet jár azoknak akik kigondolták és megvalósították a “száz magyar falu könyvesházát” – benne a Narda-kötettel.


Bencsics Miklós

(Ugarski tekst objelodanjen u Vasi Szemle, 2003/1,128-129.)